Előzőnap este fura érzéstörtrám, ami talán az elmúlt napok magasabb vérnyomásának volt köszönhető. lezuhanyoztam, majd mondtam férjemnek, hogy indulni kéne, de előbb még kicsikarok a babából néhány mozdulatot. Nagy nehezen nekiállt ficeregni, majd megmértük a vérnyomásomat. 133/75 volt...Tökéletes. A mai napig nem tudom mi vitt arra, hogy menni kell. Elindultunk, mondtam nem várunk tovább egy percet sem.
Beértünk, rátettek CTG-re, a baba meg se állt, szívhang rendben volt, viszont akkorra a vérnoymásom már 170/110 volt. Kaptam nyelv alá Cordaflexet, majd fél óra múlva ismét megmérték. Akkor már csak 165/100 volt... Mondta az ügyeletes, hogy biztos bent kell maradnom, ha le tudjuk vinni a vérnyomásom jó, ha nem, akkor császármetszés. Közben megvizsgáltak, méhszáj ugyan olyan volt, visszatettek CTG-re, az is maradt tökéletes, majd újabb vérnyomásmérés. 140/90 volt, azt mondták semmi baj, karbantartható.
Lekerültem osztályra, lefekvés előtt 155/90 volt.
Hajnalban kellett mennem ellenőrzésre, 4.00-kor mérték 166/105. Kaptam nyelv alá puffot, rá fél órára ismét mérés: 165/105. Hívta az ügyeletes nővér a szülészetet, hogy indulok fel a papírjaimmal. Beirányítottak egy szobába, majd rátettek CTG-re. A vérnyomásom magas volt, a pulzusom 150 feletti. Az egyik nővérben felmerült, hogy a CTG nem a baba szívhangját érzékeli, hanem az enyémet. Viktor mozgását nem igazán éreztem. Az egyik nővér pánikba esett, a másik a pulzusomat egyeztette a szívhanggal. Egyik kézről kerültem a másikra, illetve a csuklóm, egyik nővér bizonygatta a másiknak, hogy az a baba szívhangja, nincs összehangban az enyémmel. Aki kevéssé volt biztos a dolgában elrohant az ügyeletes orvosért, aki azonnal uh-ra küldött. Remegtem, zokogtam, és csak az járt a fejemben, hogy az a baba szívhangja, nem pedig az enyém. Az uh-on sokáig nézelődött a doki, kereste a pici szívét, és meg is találta, bár nem azonnal. Amint megláttam, hogy kalapál mégjobban elkezdtem remegni, valamiféle megkönnyebbülés tört rám, ugyanakkor féltem, hogy mi lesz. Csinált flowmtriát is, ami nem volt olyan egyenletes, mint amit Eszter (a nőgyógyászom) csinált a múltkor, de rábólintott arra is. Visszakísért a szülőszobára, majd mondta, hogy mi a helyzet. A baba attól függetlenül, hogy harántba fekszik, jól érzi magát, viszont a vérnyomásom miatt, továbbá, hogy szó sem lehet sima szülésről azt javasolja, hogy legyen meg a császármetszés. Hogy mit akarok? Mondtam egy egészséges babát, mást nem. Szólt a nővéreknek, hogy készítsenek elő műtétre. Infúziót kaptam, már vetkőztettek is. Zsoltot nehezen értem el, mert aludt, de ekkor már úton volt, ahogyan Eszter is.
Zsolt 130-cal, zokogva jött keresztül a városon, nagyon aggódott. Én továbbra is csak remegtem, másra nem is emlékszem.
Egyszer csak megjelent Eszter mosolyogva, onnantól kezdve, mint akit lenyugtatóztak, jobban lettem. Betoltak a műtőbe, megkatam az eidurált, közben Eszter és az az orvos, aki uh-ozott átöltöztek, és már kezdtek fertőtleníteni. Szépen lassan elzsibbadt a lábam, és ahogy zsibbadtam úgy lett úrrá rajtam egy végtelen nyugalom. Kaptam egy kis oxigént, és onnantól kezdve azt hallgattam, ahogy Eszter és a másik orvos viccelődnek és nevetgélnek a lábam között. Meg is jegyeztem az altatós (asszem) orvosnak, hogy milyen jó kedvük van, majd megegyeztünk, hogy jobb így, mintha mélabúsan csöndben dolgoznának, az jelenthetné azt is, hogy nincs minden rendben.
Egyszer csak éreztem, hogy rángatnak, húznak vonnak, tenyerelnek, majd meghallottam a kisfiam hangját. Elvitték, kitisztították a torkát, majd odahozták a fejemhez, adhattam neki néhány puszit, megmutogatták, majd mondták, hogy gyorsan ellátják és kerül ki Zsolthoz, engem addig összetoldoznak. Nem telt el sok idő, jöttek, mondták, hogy mekkora, és hogy már a férjem kezében van. :)
Toldozás-foltozás, osztályra kerülés, majd két óra múlva már tolta is ki Zsolt hozzám, hogy nézzem meg a kisfiúnkat. Csodálatos baba, ilyen szépet nem láttam még. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése