2010. október 24., vasárnap

Itt járt Timi-nagynéni

Timike mondhatni a mostohatestvérem, Apu nevelt lánya, így félig meddig Viktor nagynénije. Nem mindennapos a kapcsolat, de néha meglátogatnak bennünket. Nagyon szereti Viktort, és nagyon jól is bánik vele. Természetesen viselkedik vele, szinte azonnal megtalálta Viktorral a közös hangot. Látom Viktoron is, hogy jó Neki Timivel.


Múltkor amikor itt volt Timi, még Apu temetése előtt, megbeszéltük, hogy ha legközelebb jönnek, akkor egy jó nagyot sétálunk. El is mentünk az újonnan épült parkba. Természetesen Timi tolta Viktort, én pedig fotóztam. Eléggé félénk kislány, nem tudom mióta rághatta magát, hogy megkérdezze, fényképezhet-e a gépemmel egyet. A válasz igen volt. Több, mint 300 képet készíett, virágról, levelekről, a Napról, és nem utolsó sorban Viktorról és rólam is. Ügyes, rendkívül ügyes, azt kell hogy mondjam.






Több, mint 3 órát sétáltunk. Közben meguzsonnázott Viktor, de előtte még hintázott egyet Timivel. Fura volt hinta közben, hogy nyűglődik, kiderült: éhes.






Uzsonna után megnéztük a nagyfiúkat, akik gördeszkával és bringával akrobatikáztak az erre kijelölt pályán, majd szépen lassan hazaindultunk.
A nap érdekessége egy cica volt, aki ugyan olyan, mint Erzsi, de az egyik szeme kék, a másik pedig zöld.




Itthon sütöttünk kalácsot, majd egy jó nagyot játszottunk. Igaz, Viktor a nap végére nyűgöske lett, de nem csoda, mindösszesen 2x fél órát aludt, illetve több, mint 3 órán át a friss levegőn volt.
Labdáztunk, mostanában az tetszik Neki a legjobban, illetve a Donát-kocka, amivel hosszú perceket képes eljátszani.





Utána szokásos esti teendők következtek, hamar el is aludt, fárasztó napja volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése